Búcsú dr. Tóth Margittól

2009. november 15-én, Budapesten, 89 évesen elhunyt Dr. Tóth Margit. Zenetörténész, népzenekutató, a kopt zene lejegyzésében világviszonylatban rendkívüli és egyedülálló szaktekintély volt.

Virtuóz koncert zongoraművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Faragó György tanítványai közül. 1956-ban zenetudományi-népzenekutatói oklevelet szerzett Kodály Zoltánnál. Szabolcsi Bence és Bartha Dénes, Bárdos Lajos és Lajtha László nemcsak tanárai, hanem később kollégái lettek. 1964-től nyugdíjba vonulásáig a Néprajzi Múzeum zenei vezetője. 1958-64-ig a Zenei lexikont (1965) szerkesztette Bartha Dénes irányításával.

Az UNESCO Kodály Zoltánt kérte szakértők kijelölésére a fejlődő országok népzenei (szájhagyományú) tradíciójának feldolgozására, így Tóth Margit – aki akkoriban a Néprajzi Múzeum zenei osztályvezetője volt – Budapesten kezdte el a Kodály által rábízott egyiptomi kopt és népzenei örökség lejegyzését, majd kairói utazások sorozata következett a tudományos munka folytatásához.

A ’80-as évek elején Kairóba költözött dr. Tóth Margit, és elkezdte azt a tudománytörténelmi jelentőségű munkásságát, amelynek eredménye a Krisztus utáni első századból való kopt keresztény Nagy Szent Vazul liturgia (The Coptic Orthodox Liturgy of St. Basil) teljes zenei anyagának lejegyzése lett. A megjelentetett kötet létrejöttében jelentős szerepet játszottak Tóth Margit munkatársai, az egyiptomi Dr. Rageb Moftah, mint a zenei hangzó anyag gyűjtője és az amerikai Dr. Martha Roy, a szövegek lejegyzője, fordítója és a rubrikák szerzője.

Tóth Margit legfőbb érdeme a koptok és a világ előtt az a tudományos igényű és mikroszkopikus részletességű írásos rögzítés, amelyre a világon elsőként – és eddig egyedül – csak ő volt képes a kopt tradíciók és szájhagyomány hangzó anyaga alapján.

A magyar-egyiptomi kapcsolatok – különösképpen a kulturális kapcsolatok – szélesedéséhez Dr. Tóth Margit 23 éves, Egyiptomban töltött munkássága, személyes kisugárzása pozitívan járult hozzá.